2018. 09. 30. :

2018. november 25., vasárnap

Anna és Nastya

Nikolaj unottan bámulta a rakodóembereket, akik majd megfagytak a hóesésben miközben a hajóról a kamionba pakolták a méretes faládákat. Nagyon hideg volt, ő maga is egyik lábáról a másikra álldogált miközben a cigarettáját szívta. Már gondoskodott arról hogy a Mercedesben jó meleg legyen mire a főnöke beleteszi a hátsóját, és nem bánta volna ha ez másodperceken belül megtörténik, de Kirill-nek még nyoma sem volt.
A hajón volt még, a szállítmányról tárgyalt, az apja helyett. Semmi kedve nem volt, de nem volt választása sem, így neki kellett ellenőrizni és átvenni a fegyvereket.
- Elnézést!- szólalt meg a háta mögül egy bátortalan női hang.- Tudna nekem segíteni?
- Hello!- fordult meg a férfi kíváncsian.- Hogy kerül ide?! Nem lenne szabad itt lennie!
- Keresek valakit! Maga Jakow Rajkin?
- Tényleg menjen innen!- nézett körbe Nikolaj, látja- e valaki hogy beszélgetnek.
- Maga Jakow Rajkin?- tette fel a kérdését erélyesebben a lány, eszébe sem volt dolga végezetlenül távozni. Sokáig tépelődött azon hogy hová is forduljon miután Danil napok óta nem jelentkezett, és most hogy bátorságot gyűjtött és eljött, szó sem lehetett arról hogy csak úgy hazamegy. Alec zsebéből kiesett egy cetli amin csak ez az egy név szerepelt, és úgy gondolta, ha a férfinak köze van az eltűnéséhez, azt ez az ember is tudni fogja.
- Nem, nem én vagyok! Mit akar tőle?- lépett közelebb hozzá Nikolaj, majd behúzta két
konténer közé, hogy ne legyenek szem előtt.
- Nem találom a vőlegényemet!- pityeredett el a lány.- Öt napja semmit sem tudok róla...
- Komolyan el kellene mennie innen!- nézett végig a fiatal, sovány teremtésen Nikolaj szánakozva. Lerítt róla hogy nagyon szegény, majd megfagyott a vékony, kopott barna szövetkabátjában. - Mi a neve?- bújt ki a meleg kabátjából rövid tétovázás után, majd a lányra terítette.
- Danil Ozsin. Köszönöm... Van róla fényképem!- söpörte le a havat az oldaltáskájáról, majd előkotorta a fiú fényképét.- Ő az!
- Sosem láttam! Szerintem rossz helyen keresi! Hívok magának egy taxit, jobb lesz ha azonnal elmegy! Jakow Rajkint pedig soha többé ne keresse! Felejtse is el ezt a nevet! Rendben?
- A pokolba is, alig találtalak meg, Niko! Vagy ez is volt a célod?!- jelent meg Kirill a lehető legrosszabbkor.- Ez meg ki?! A kabátodban?!- simította végig a lány hidegtől kipirosodott arcát, aki erre két lépést hátrált..
- A nevem Nastya Azarova, és Jakow Rajkint keresem!
- Én vagyok!- válaszolta rövid gondolkodás után Kirill mosolyogva.- Miben segíthetek?
Nikolaj nagyot nyelt, de próbált fapofával asszisztálni a főnöke hazugságához. Csak remélni merte hogy Kirill nem arra készül, amire gondolt.
- Ő itt Danil! Őt keresem!- lelkesedett be Nastya miközben Kirill orra alá dugta a fényképet, aki csak futó pillantást vetett rá. Sokkal jobban vonzotta a tekintetét az előtte álló “szánalmas kis teremtmény” a maga egyszerűségében. Szinte csodálta amiért képes volt így élni, kopott kabátban, ódivatú, szegényes ruhákban.
- Sosem láttuk, igaz?- próbálkozott Nikolaj, de Kirill már döntött.
- Dehogyisnem! Pont hozzá megyünk! Együtt fogunk vacsorázni!
- Komolyan?!
- Hát persze!Nikolaj majd szépen elvisz minket! Szálljunk is be a kocsiba mielőtt megfagyunk!

Nastya szemmel láthatóan nem ült még Mercedesben, feszengve ült be hátra,Kirill mellé. Nikolaj mérgesen figyelte őket a belső tükörből, bosszantotta ez a helyzet és a főnöke kegyetlensége.
- Kapcsolj már valami zenét, Niko!- túrt a zsebébe a férfi hogy elővegye a drogját. Nem zavartatta magát, felszívott néhány csík kokaint a cigarettásdobozáról mialatt Nikolaj elindított valami orosz dance zenét.- Először a klubba menjünk!
A lány csendben ült Kirill mellett, összehúzta magát, amennyire csak tudta. Néhányszor lopva végigmérte “Jakowot”, csodálkozott is hogy Danil ilyen alakokkal vacsorázik, de csak arra gondolt hogy szerencsére nem esett baja és hamarosan végre újra látja.
- Nos, várjatok meg itt, csak pár pillanat!- szállt ki Kirill miután megálltak a kedvenc klubja előtt. Sokan vártak bebocsájtásra, de őt soron kívűl, azonnal beengedték. Nikolaj csak erre várt, kiszállt, majd kitárta Nastyának a Mercedes ajtaját.
- Menjen! Azonnal!
- És Danil?!
- Majd előkerül! De most menjen haza!
- Nem megyek!- makacsolta meg magát a lány. Jó meleg volt a kocsiban és persze a vőlegényét is szerette volna már látni.
- Kérem! Nem fog találkozni a barátjával...!Baja esik, ha most...
- Na!- érkezett vissza rekord idő alatt Kirill.- Nincs itt.
- Danil?
- Nem. Dimitrij. Sebaj, akkor csak menjünk haza! Te mit csinálsz?- fordult kíváncsian Nikolaj felé.- Szellőztetsz?!
Nikolaj nem szólt, csak visszacsukta az ajtót, majd beszállt.
- Siessünk!- ült be Kirill is hátra.- Kapcsold ki ezt a kurva zenét, szétmegy tőle a fejem!
- Igenis!
- Ébressz fel ha megérkezünk!- hajtotta hátra a fejét lehunyt szemmel a szőke férfi.
- Rendben.- suttogta Nikolaj engedelmesen, majd feljebb vette a fűtést a kocsiban.
Nastya szó nélkül bámészkodott és a sofőr sem szólt egy szót sem, csak néha lopva ránézett a tükrön keresztül. Próbálta kitalálni hogy vajon ki lehet ez a lány és hogy van-e közük a barátja eltűnéséhez. Nem tartotta kizártnak.
Legalább húsz percig tartott mire hazaértek a forgalomnak hála. Kirill elaludt ahogy tervezte, Nikolaj fájó szívvel ébresztette fel.
- Láttál már ekkora házat?- szállt ki Kirill büszkén. Az apja háza volt, de mivel ő nem tartózkodott itthon már egy hete, alaposan kihasználta a helyzetet. Vége-hossza nem volt a tivornyáknak és az orgiáknak.
Nastya látott már ekkora házat, de azért lenyűgözte az épület.
- Csodaszép. És itt van Danil?!
- Persze.- vette le róla Nikolaj kabátját.
- Kirill, egy szóra!- intett a főnökének Nikolaj.
Kirill kelletlenül vonult félre vele.
- Mi van?!
- Emlékszel hogy mit mondtál?! A karácsonyi ajándékomról?
- Hogy kérhetsz bármit, igen. De te nem kértél semmit.
- Most kérnék. Engedd el! Nem való ide!
- Hé! A karácsonynak vége két napja. Nem kértél semmit!
- Kirill!
- Nikolaj! Nem vitázok a sofőrömmel! Bejössz?! Van egy csomó kaja...
- Nem, köszönöm! Hazamehetek?
- Még nem. Később majd haza kell vinned ezt a kis picsát. Majd hívlak!- adta át neki a kabátját, majd visszasétált a lányhoz.
- Értem.- vetett egy utolsó pillantást Nastyára a férfi, majd szomorúan visszaszállt a Mercedesbe. Nem nézett hátra, csak gázt adott.
Kavarogtak a fejében a gondolatok, hiába nem csinált semmit, bűnösnek érezte magát. Talán meg tudta volna menteni a lányt ha határozottabb vagy ha kerek perec elmondja neki hogy Kirill csak szórakozik vele.
Arra gondolt, beül valahová mert nem akart hazamenni tovább agyalni. A hó egyre jobban esett, így nem válogatott, az első útjába eső kocsmába betért.

- Nehéz nap?- ült le mellé, a bárpulthoz egy szőke nő. Nem volt különösebben feltűnő jelenség, nem viselt erős sminket, mégis volt benne valami vonzó. Nikolaj fél szemmel rásandított, majd bólintott.
- Az. Nagyon nehéz nap. És maga? Mi hoz ide ilyenkor egy fiatal nőt?
- A rossz szerencse. Lekéstem a buszomat, gondoltam, iszok itt valamit amíg jön a következő. Elég hideg van odakint.
- Valóban. Furcsa akcentusa van.
- Angol vagyok, csak látogatóban vagyok itt, holnap utazom is haza. A nevem Anna.
- Nikolaj. Nagyon örülök. Meghívhatom valamire?
- Hát, nem biztos hogy felengednek a buszra ittasan...- nevetett fel Anna kacéran. Nyilván már ivott alkoholt a férfi előtt is.
- Hazaviszem szívesen. Sofőr vagyok. Ne féljen, ez alkoholmentes.- emelte fel a söröskorsóját a férfi. Úgy gondolta, ha tesz valami jót is, talán megnyugszik a lelke.
- Akkor talán nem is a rossz szerencse hozott ide.
- Talán nem.- vette jobban szemügyre Nikolaj újdonsült ismerősét. Pont az esete volt, egyszerű, de bájos arcú, kék szemű, törékeny alkatú. Talán számára is tartogatott még valami jót az este.

- Milyen autó?- gombolta be a kabátját a nő miután kiléptek a hidegbe.
- Mercedes.- vetett egy pillantást a telefonjára Nikolaj, nem- e kereste a főnöke. Nem kereste.
- Tényleg rendes magától hogy hazavisz.
- Gyakran beszáll ismeretlenek autójába?
- Dehogyis! Csak ha nagyon tetszik az illető.
A férfi megköszörülte a torkát, majd kitárta a nőnek az autó ajtaját.
- Köszönöm!- szállt be Anna, előre, az anyósülésre. Nikolaj megszokásból körülnézett, majd ő is beült.
Anna közölte a címet, majd bekötötte magát. A férfi ismerte a környéket, ő is bekapcsolta a biztonsági övét, aztán gázt adott.
Egy darabig némán ültek egymás mellett, végül Anna szólalt meg először.
- Szép kocsi.- simította végig maga mellett a bőrülést.
- Nem az enyém. Én csak vezetem.
- Valami ismert emberé?
- Hát, bizonyos körökben ismert, igen.
- Én ismerhetem?
- Kizártnak tartom. De ne bánja!
- Akkor nem bánom. Nem látok gyűrűt az ujján. Nincs felesége?- kapcsolt magasabb flörtfokozatba Anna. Nagyon tetszett neki Nikolaj férfias és elegáns megjelenése. Mindig a gyengéi voltak az öltönyös pasik, pláne ha még jól is néztek ki.
- Nincs. És magának férje?
- Nekem sincs. Még nem találtam meg a megfelelő férfit.
Anna teljesen váratlanul óvatosan megérintette Nikolaj combját. A férfi az ajkába harapott, majd lehúzódott az útról és megállt. Már a külvárosban voltak, nem volt nehéz eltűnni a kíváncsi szemek elől még egy batár Mercedesszel sem.
- Mit akar tőlem?- fordult kérdően a nő felé. Nem volt ellenére egy kis kaland, de nem akarta félreérteni Anna viselkedését, nem akarta letámadni.
- Talán javítani kicsit ezt a nehéz napot. Talán tenni valami jót. Veled és velem is.
Anna finoman szájon csókolta, Nikolaj nem tiltakozott. Régen volt már olyan nővel, aki nem a testéből élt, aki nem gépiesen szerette, vagy nem volt teljesen bedrogozva.
- Nem vagy józan...- suttogta miközben a nő már a sötétkék szoknyáját húzta felfelé és arra készült hogy az ölébe másszon.
- Amennyire kell, annyira józan vagyok! Nem szoktam ilyet csinálni mindenkivel, de érzem hogy te más vagy! Jó ember vagy és nagyon tetszel!- csókolta meg újra Anna, de most már szenvedélyesen és mélyen, közben tényleg az ölébe mászott és hevesen gombolta ki a sötétszürke ingéből.- Csupa heg vagy!- nyögte a fülébe amikor a férfi a szoknyája alatt két kézzel a feneke alá nyúlt hogy a megfelelő pozícióba ültesse.
Hevesen és gyorsan lettek egymáséi, Anna őszinte viselkedése olyan gyönyörhöz juttatta Nikolajt, amiben már évek óta nem volt része, Nikolaj fizikai ereje és tapasztalata pedig a nőt repítette a csúcsra, kétszer is.
- Nos, ez nagyon jó volt.- tért magához először a férfi. Anna szorosan kapaszkodott még belé mintha védelmet keresne a karjaiban, és úgy is érezte mintha szívesen oltalmazná a világtól.
- Tényleg. De tudtam hogy így lesz.- suttogta a nő mosolyogva, majd újra és újra megcsókolta.- Szeretnél még látni? Akkor megadom a számomat és jelentkezem amikor újra jövök.
- Persze. Örülnék neki.
Megszólalt a telefonja, Kirill üzent neki hogy menjen Nastyáért. Megint előjöttek a negatív gondolatai, előre félt attól, hogy milyen állapotban lesz a lány.
- Tovább kell mennünk, keresett a főnököm.- öltözködött fel sietősen a sofőr.
- Innen már nincs messze a szállásom, sétálok kicsit. Menj csak nyugodtan a dolgodra, ne aggódj értem!- csomagolta be magát Anna is, majd tollat vett elő a táskájából, és egy kis cetlire felírta a számát.- Remélem hogy még látjuk egymást drága Nikolaj! Vigyázz magadra!
- Te is!- tette zsebre a telefonszámot Nikolaj. Boldogan, de mégis szomorúan figyelte ahogy a nő becsukta az autó ajtaját majd pár pillanatnyi integetés után elrejtette a szeme elől a sötétség. Utoljára megigazította a ruháit, majd nagy gázzal elindult Kirillhez.


- Gyere csak, bátran!- tárta ki a ház ajtaját Kirill. Már minden “barátja” távozott, de még maradtak nyomaik, alkoholosüvegek, poharak hevertek szerteszét a földön.- Bocs a kupiért...
- Itt van Danil?- nézett körbe kételkedve Nastya, egyre inkább kerülgette egy félelmetes gondolat.
Kirill nem válaszolt a kérdésére, csak ment tovább az emeletre, a saját lakosztályába. Itt még nagyobb volt a rendetlenség és a káosz, a lány egyre rémültebben követte, kezdte úgy érezni hogy csapdába sétál.
- Kérem! Ugye Danil nincs itt?!
- Nincs.- fordult szembe vele Kirill amikor megérkeztek a nappalijába, ami étkező is volt egyben, mert egy hatalmas ovális asztal is helyet foglalt benne. - De attól még vacsorázhatunk egyet! Foglalj helyet, mindjárt jövök!
A lány leült. Hiába érezte hogy nem jó ötlet, nem tudott mit tenni, nem volt hová menekülni.
A férfi egy rogyásig megrakott tálcával érkezett vissza hozzá. Pillanatok alatt megterített neki és önmagának, bort is töltött, majd leült vele szemben és jóízűen enni kezdett.
- Jó étvágyat! Egyél!
- Inkább hazamennék!
- Na! Pár falat azért csak lemegy! Egyél! Ráérsz még hazamenni!
A lány enni kezdett, de nehezen tudta lenyelni a falatokat, mert teljesen összeszűkült a gyomra a félelemtől. Kirill feszülten figyelte, nem tetszett neki hogy Nastya nem értékeli hogy milyen kedves vele, nem értékeli hogy milyen szerencsés hogy egyátalán elhozta az otthonába, hogy figyelmet szentel rá. Egy darabig nézte ahogy a lány próbálkozik, aztán mérgesen törölte meg a száját és dobta az asztalra a szalvétáját.
- Miért hozott ide?- szólalt meg a vendége halkan amikor a férfi felkelt és elindult felé.
- Hogy jól érezzük magunkat egy kicsit. Hogy legyen egy szép estéd. És mert kíváncsi vagyok. Még sosem voltam ilyen egyszerű lánnyal. Vagyis igen, de ők kezdő kurvák voltak és mindenáron bizonyítani akartak nekem. Mindenáron a kedvemben akartak járni.- nyújtotta Nastya felé a kezét, hogy felsegítse a székről. Nastya bár remegett, elfogadta a gesztust.
- Kérem!- suttogta, amikor a férfi a nyakához hajolt és megcsókolta.- Kérem, ne bántson!
- Nem akarlak bántani!- válaszolta Kirill miközben lecsúsztatta a kezeit a lány derekára és magához rántotta.- Sosem bántok nőket! Csak legyél engedelmes és jól fogod érezni magad!
Nastya nem akart engedelmes lenni. Az agya persze ezt javasolta, de minden idegszálával küzdeni akart hogy mentse magát. Próbálta ellökni magától a férfit, de ez csak olaj volt a tűzre, mert Kirill még durvábban kezdte fogdosni miközben a kanapéja felé rángatta. Egy darabig “küzdöttek egymással”, aztán a férfi lezárta a lökdösődést egy nagy pofonnal.
- Mondtam, hogy legyél engedelmes! Én csak jót akarok neked!- fújtatta Kirill miközben vetkőzni kezdett. Nastya a pofonnak hála már a kanapén feküdt és keservesen sírt, nem akarta elhinni hogy ez megint megtörténik vele, hogy megint meg fogják erőszakolni. - Vedd le a ruháidat!
- Nem veszem!- suttogta dacosan a lány, bár tudta hogy semmit nem fog elérni ezzel, de a büszkeségét meg akarta tartani. Nem akart behódolni már csak azért sem!
- Hát jó! 
Kirill nem vetkőztette le, ahhoz már túlságosan fel volt izgulva, mindössze a bugyiját tépte le róla és úgy feküdt rá, hogy a szoknyáját csak felhajtotta. Még a csizmáit sem húzta le a lábairól, annyira sürgetővé vált hogy a magáévá tegye.
Mindössze öt percig tartott Nastya tortúrája, mégis egy örökkévalóságnak érezte. Kirill hangosan nyögött a fülébe miközben szorosan befogta a száját mintha attól tartana hogy felsikítja a házat. Nyilván gyakran csinált ilyesmit.
Miután lemászott róla és felöltözött, ivott egy újabb pohár bort. Elégedetten figyelte ahogy Nastya próbált “magához térni”. Jól megadta a lánynak, nem lehetett oka panaszra.
- Danil tud így dugni?- szólalt meg, de választ nem kapott. - Nyilván nem. Nem hinném hogy tapasztaltabb lenne mint én. Egyébként nem tudom ki az! Fogalmam sincs! Nyilván csak egy kis senki, olyan, mint amilyen te is vagy! Élvezhettük volna mind a ketten! Látod ezeket?!- villantotta meg imádott csillag tetoválásait.- Lefogadom, még csak nem is sejted hogy mit jelentenek! Hogy milyen szerencsés is vagy!

Nastya erre sem szólt semmit. Kirill érezte hogy kezdi megint feldühíteni a lány passzív viselkedése, úgy döntött, inkább mihamarabb kihajítja a házból, nem vacakol vele tovább. Előkereste a mobilját és írt egy rövid üzenetet Nikolajnak.